Hogyan előzhetjük meg gyermekünk látásromlását?

A vírushelyzet és a karanténidőszak több szempontból is akadályok elé állította a gyermekek oktatását. Amellett, hogy az online tanítás sokak szerint nem éri el a várt hatékonyságot, akár gyermekünk egészségére is negatív hatással lehet. Az egyik kiemelkedő veszélyfaktor a gyermekek látásának hirtelen romlása az egész napos kijelzőhasználat következtében.

Miért romlik a gyerek szeme?

A digitális készülékek káros fényeket, többek között kék fényt bocsátanak ki, melyek irritálhatják a fejlődésben lévő szemeket. Emellett a hosszas egy pontra fókuszálásban a szemizmok elfáradnak, ez pedig idővel rövidlátás kialakulásához vezethet.

Hogyan előzhetjük meg a látásromlást? Mire kell szülőként figyelnünk?

Tanulási környezet

Az iskolaidőszak normál esetben is nehézségeket rejthet, hiszen gyakran nem egyértelmű a szülő számára, hogy milyen körülményeket kell megteremteni az otthoni tanuláshoz, házi feladat íráshoz.

  • Az első és legfontosabb a megfelelő erejű és irányú fényforrás biztosítása:

    • A tanuláshoz használt asztali lámpa fényereje ne legyen se túl erős, se túl gyenge.

    • A lámpatestet úgy kell elhelyezni,  hogy ne vessen árnyékot a füzetekre, könyvekre.

  • Figyeljünk arra, hogy az esti számítógép-használat során ne a  monitor legyen az egyetlen dolog, ami meg van világítva a gyermek látómezejében. Fontos a fények egalizálása, hiszen a folyamatos kontraszt, amit például egy sötétben használt számítógép idéz elő, rendkívül fárasztja a szemet. Bármilyen kijelzőt is használnak tehát a gyermekek este, mindig kapcsoljunk lámpát a szobában.

  • Ha  a leckeírás hosszasan elnyúlik, akkor mindenképpen érdemes 5-10 perces szüneteket beiktatni egy 20-30 perces intenzív tanulási szakasz után. Ebben a szünetben fontos, hogy a gyermek felálljon, igyon egy pohár vizet, sétáljon egy kicsit, kinézzen az ablakon. Ezek a rövid szünetek egyrészt megtornáztatják a szemet, ezzel nagyban elősegítve a rövidlátás megelőzését, másrészt bizonyítottan növelik a tanulás hatékonyságát is.

    • A Pomodoro technika is erre az időbeosztásra épül. Azáltal, hogy felosztjuk rövid, de intenzív munka-, és teljes pihenési időszakokra a tanulást, az agy koncentrációs képességét fejlesztjük. A technika elősegíti, hogy rövidebb idő alatt mélyebb tudást szerezhessen meg az alkalmazója, valamint, hogy képes legyen hosszabb időn keresztül egy adott problémára fókuszálni, ezáltal pedig komplexebb, összetettebb feladatokat is megoldani. (A technika könnyebb elsajátításához érdemes lehet letölteni egyet az ingyenes telefonos alkalmazások közül.)

Adottságok

A gyermek szemének romlása sajnos sok esetben genetikai hajlam miatt előre el van rendelve. Ilyenkor a romlás mértékének szinten tartása kell, hogy legyen a gondos szülők fő célja. A folyamatos szemvizsgálat és kontroll gyermekkorban elengedhetetlen: minden apró romlást és változást le kell követnie a szemüveg erősségének, hogy a szem a lehető legkevesebb ideig legyen erőltetésnek kitéve.

Szülőként szakember bevonása nélkül nehezen felismerhető probléma  a szemek aszimmetriája, illetve a rejtett kancsalság. Azáltal, hogy a fiatal idegrendszer folyamatosan a két szem közti különbség korrigálásán dolgozik, fejfájás és fáradékonyság jelentkezhet. Ezeket a jeleket idejében felismerve, a problémát helyén kezelve, az aszimmetria javítható, és akár olyan szinten „ki lehet nőni”, hogy a későbbiekben szemüvegre se legyen szükség.

A szemek romlása a legtöbb koraszülött gyermek esetében jelentkezik, illetve ha a szülők szemüvegesek voltak, akkor szintén nagy az esély a dioptria szükségére. Ha ezek a hajlamok jelen vannak, akkor a szűrést már óvodás kor előtt érdemes elkezdeni és egészen az iskolás időszak végéig folyamatosan ellenőrizni.

Nem helyén kezelt szemproblémák

Talán az egyik legfontosabb tanács, hogy ha bármilyen jel utal a gyerek rövidlátására, akkor szemüveget kell felíratni és használni. A nem helyén kezelt rövidlátás rendkívüli látásromlást eredményez, ami hatványozottan igaz az iskolaidőszakban edződő szemekre.

De hogyan ismerhetjük fel szülőként, hogy a gyermeknek szemüvegre van szüksége?

  • Az egyik jel a fókusztávolság megváltozása. Ha arra leszünk figyelmesek, hogy a gyerek közelebb hajol a könyvhöz vagy a monitorhoz, mint korábban, akkor el kell kezdenünk gyanakodni, hogy esetleg szükség lehet szemüvegre.

  • Egy másik szembetűnő jel lehet a gyermek hunyorítása az apróbetűs szövegek olvasásakor. Ilyenkor a gyermek nem a tárgytávolság csökkentésével, hanem a szemizmaival és a látótér csökkentésével próbálja a homályos látást javítani.

  • Ezek a próbálkozások, erőltetések gyakran fejfájást eredményeznek, melyre könnyen panaszkodhat egy szemüveget nem használó, rövidlátó gyermek egy hosszú tanóra vagy leckeírás után.

  • Jel lehet még, ha gyermekünk nehezen lát szürkületkor, nehezen áll át a szeme a  sötétre. Ilyenkor például beleütközhet a bútorokba, véletlenül belerúghat a játékaiba, mivel a szűrt fényben nehezen méri fel a távolságokat.

A számítógépes világ

Nem elég azonban megfelelő környezetet biztosítani a tanuláshoz, ha meg szeretnénk óvni gyermekünk szemének egészségét. A fejlett országokban már alig van olyan háztartás, ahol a gyermekek egyik fő kikapcsolódása ne a számítógép, a tablet, a tv vagy a mobiltelefon használata lenne.

Szülőként oda kell figyelni, hogy ezen eszközök használata ne töltse ki a gyermekek szabadidejének egészét, hiszen a hosszas monitorhasználat káros következményekkel járhat a szemek egészségére nézve, a kijelzők okozta függőség pedig gátat szabhat a gyermekek szociális fejlődésének is. Igyekezzünk ésszerű keretek közé szorítani az elektromos eszközök használatát, emellett pedig törekedjünk arra, hogy megismertessünk és megszerettessünk gyermekünkkel alternatív kikapcsolódási formákat.

Ami a kijelzőhasználatot illeti, egy kékfény-szűrő szemüveg beszerzésével sokat tehetünk gyermekünk látásának megóvásáért. Kutatások igazolják, hogy a kijelzők által kibocsátott kék fény károsíthatja a retina fényérzékeny sejtjeit, így hosszú távon látásromlást eredményezhet. A kék fény emellett szem-és fejfájást okozhat, az esti órákban pedig kifejezetten kerülendő, ugyanis könnyen felboríthatja a cirkadián ritmust, ami az alvás minőségére és mennyiségére is káros hatással van.

A NYSA  monitorszemüveg használata biztonságossá teszi a kijelzőhasználatot a legkisebbek számára.